Csoportosan Albániában
Így láttam Albániát és Észak-Macedóniát
Egy hét a Balkán szívében
– további tapasztalataimat itt írom a világról-
Amikor elindultam Albániába, nem volt bennem különösebb elvárás. Kíváncsi voltam, milyen az az ország, ahol egyszerre van jelen a tengerpart, a hegyek, az ortodox templomok, a mecsetek és a kommunizmus maradványai.
Egy olyan helyet képzeltem el, ahol minden kicsit kusza, mégis valahogy működik. Ez nagyjából így is lett.
Azt is hihetetlen lárni, hogy rögtön átérve a macedón határon, egyből óriásit fordul egy-egy település jelleme. Albániában, legalábbis vidéken egy házra jut egy autómosó. És ezt úgy tudod, hogy minden kapubejáróból spriccel felfelé a víz. Ugyanitt az sem volt ritka, hogy akváriumban, ami a földon ( a kavicson volt) halat árultak. Nekem ez nem borzasztó volt. Sokkal inkább mókás. Pontosan ettől jó a balkán. Nincs minden kimérve. Tud váratlan lenni. És mindig meg tud lepni.
Albánia – ellentmondások és melegség
Az ember néha azt hiszi, hogy már mindent látott Európából. Aztán egyszer csak ott találja magát egy albán tengerparti kávézóban, ahol a kávé erősebb, mint a wifi, a helyi bácsi meg arról kérdez, tényleg nálunk gyártják-e a Suzukikat.
A válasz persze igen – és innen valahogy máris barátok lettünk.
Így indult a nyolcnapos balkáni busztúra, Albánián és Észak-Macedónián keresztül.
Már az útvonal is elég vadul hangzott: Budapest–Tirana–Vlora–Berat–Gjirokastra–Ohrid–Skopje, de végül minden pillanata aranyat ért.
Az első napokban feltűnt, hogy Albánia kétarcú ország. Egyszerre van benne fejlődés és lemaradás.
A főutak mellett modern éttermek és autók, mögöttük pedig félkész házak, üresen álló építkezések vagy épp vízsugaras autómosók sora.
Az utcákon rengeteg a német autó, mintha mindent az import határozna meg.
A halpiacokon a halakat sokszor egyszerűen kavicson árulják, a higiénia fogalmát rugalmasabban kezelve – de valahogy mégis van bája az egésznek.
Utazás a hegyek között
Az utak Észak-Macedóniában meglepően jók.
Sok helyen új aszfalt, tiszta parkolók, rendezett pihenőhelyek.
Autót béreltünk, és bejártuk a hegyek közötti utakat – egyik kanyar után a másik, zöld völgyek, kis falvak, és mindenhol emberek, akik intenek vagy odaszólnak.
Itt is érezni, hogy nem könnyű az élet, de a hangulat derűs.
Tengerpart és Sazan-sziget
A tengerpart mentén, Vlorë környékén jártunk először. Innen indultunk a Sazan-sziget felé, ami egykor katonai terület volt, ma viszont csendes, elhagyatott világ.
A tengervíz mélyzöld és áttetsző, a sziget partján pedig a természet átvette az uralmat az ember felett.
A hajóút során olyan érzésem volt, mintha időutazáson lennék – egy hely, ahol megállt az idő, de mégis békés.
A víz és a levegő abszoltú kellemes strandolásra volt alkalmas. Itt a tengerparttól nem messze volt kommunista elmékeket néztünk meg. Ez a Sazan- sziget. Ez egy olyan szellmesziget, ami a Rodja rezsim idején a politikai vezetők fellegvára volt. Az országot érintő bármilyen támadás esetén ide azonnal vissza lehetett húzódni, föld alatti bunkerekbe, és a sziklába vájt épületekbe. Itt a mai napig tilos letérni a kiejölt gyalogútról, mert nem mindnehonnan távolították el az aknákat.
Tirana, a kaotikus főváros
Tiranában egészen más világ fogadott. Kávézók minden sarkon, fiatalok beszélgetnek, a város nyüzsög, de valahogy mégis laza.
Ami azonnal szembetűnt: a villanyvezetékek teljes káoszban futnak az épületek között, mintha senkit sem zavarna ez a rendezetlenség.
Ez valahogy jól jellemzi az egész országot – nem mindig szép, de él.
Az igazi kávéváros: minden sarkon eszpresszóillat, és valahogy minden kávézóban van egy focimeccs a tévében.
Az emberek itt is barátságosak, segítőkészek. Bár sokan nehéz körülmények között élnek, mégis van bennük valami különös melegség és nyugalom.
Elbasan – egy rejtett ékszerdoboz
Elbasan igazi meglepetés volt. Nem sokat hallani róla, de egy rendezett, csendes, szinte ékszerdobozszerű város.
A hegyekkel körülölelt völgyben fekszik, és bár nem nagy, van benne valami szerethető harmónia.
A főtéren idősek beszélgetnek, a parkok tiszták, a levegő pedig tele van fűszeres illatokkal.
Úgy éreztem, ez Albánia egyik legjobb arca – kevés turista, sok valódi élet.
🏰 Berat és Gjirokastra – kőbe zárt időutazás
Berat a „1000 ablak városa”, és tényleg: az ablakok egymás fölött sorakoznak a hegyoldalon, mintha figyelnének.
Gjirokastra pedig a kőházak és szürke tetők városa, ahol a szamár még mindig fontos közlekedési eszköz.
Itt éreztem először azt a furcsa, keleties nyugalmat, ami egyszerre történelem és jövő
Mindennapok Albániában
Az albán emberek egyszerűek, de nyitottak. Gyakran mosolyognak, és örülnek, ha szóba áll velük az ember.
A gyerekek kíváncsian integetnek az autó felé, az éttermekben a tulajdonos maga szolgál fel, és ha eltévedsz, valaki mindig segít.
Albánia nem tökéletes, de éppen ettől érdekes. Tele van ellentmondásokkal – és épp ezek miatt marad emlékezetes.
Az albán ember szintén képes naphosszat elüldögélni a kávézóban. De nyüzsög a város. És segítenek ahol tudnak. Egyik alkalommal eltévedtünk busszal a városban. Egy 1 jármű széles utcán kellett visszatolatni. A kocsmában beszélgető fiatalok küldték el az autókat és segítettek nekünk tolatni. Na meg húzták félre a villanyvezetékeket, mert azt néhányszor majdnem letépte a busz. De Tirana nagyon jó hely. Igyekeznek,azt kell mondanom.
Kis kitérő. az albán élet még nehéz: Idegenvezetőnk elárulta. az átlagbérr közel 400 Euró, de a lakhatás akár 300 is lehet( többszobás lakás, családoknak). Ez szül nehéz helyzetetket.
A közlekedés szabályai inkább ajánlások, a GPS pedig sokszor nem tudja, hol van.
De ha az ember elfogadja ezt a lazaságot, gyorsan megszereti.
Észak-Macedónia – rendezettebb, de ugyanúgy őszinte
Miután átléptük a határt Észak-Macedónia felé, minden kissé megváltozott.
A táj zöldebb, a városok rendezettebbek, de valahogy kevésbé mediterrán a hangulat.
Ohrid – a tó partján
Ohridban töltöttük az első éjszakát.
Ez a város maga a nyugalom. A tó partján sétálva a víz sima, a háttérben hegyek, a levegőben pedig enyhe füstszag a kályhákból.
Ohrid olyan hely, ahol az ember megállna egy pillanatra, és csak figyelné a vizet.
Nekem az egyik TOP kevésbe ismert helyszínem ez. Fürdöni kiváló, várost nézni is, és mivel a tó túloldala Albánia, így akár 2 országot is megjráhatsz egy kirándulás alatt. És bármenniyre is hihetelen ez, a kettő ország között van egy erős kontraszt.
Skopje – a balkáni „mini Prága”
Skopje ezzel szemben egészen más.
Hangos, zsúfolt, fiatalos és sokszínű. Az újonnan épített központ kicsit giccses, de van benne élet.
Az éjszakai élet élénk, a bárokban zenélnek, a helyiek kedvesek és közvetlenek.
Az utcákon fiatalok nevetnek, az árak barátságosak, és valahogy az egész városnak van egy „mini Prága” hangulata – csak épp balkáni módra.
Utazás a hegyek között
Az utak Észak-Macedóniában meglepően jók.
Sok helyen új aszfalt, tiszta parkolók, rendezett pihenőhelyek.
Autót béreltünk, és bejártuk a hegyek közötti utakat – egyik kanyar után a másik, zöld völgyek, kis falvak, és mindenhol emberek, akik intenek vagy odaszólnak.
Itt is érezni, hogy nem könnyű az élet, de a hangulat derűs.
Két ország, egy hangulat
A két ország közötti különbség talán abban van, hogy Albánia még mindig egy átmenetben él – a múlt és a jövő között –,
míg Észak-Macedónia valamivel kiegyensúlyozottabb, csendesebb.
De mindkettőben ott van az a sajátos balkáni energia, amit máshol nem lehet megtapasztalni.
Amikor hazaindultunk, azt éreztem, hogy ez az utazás nemcsak országokról szólt, hanem emberekről, pillanatokról, és arról, hogyan tud az ember lassan lelassulni.
A Balkán erre tanít: hogy a káosz is lehet otthonos, és a hiányosságok mögött gyakran valódi élet rejlik.
Ha te is elindulnál…
Ha te is szeretnéd megismerni ezt a világot – nem csak a képeslapokról, hanem közelről, valódi élményekkel –, akkor érdemes elindulni.
Mert Albánia és Észak-Macedónia nemcsak helyek a térképen, hanem hangulatok, emberek, és egyfajta őszinteség, amit ritkán találni meg másutt.









